Már korábban igérgettem, de csak most volt rá érkezésem, hogy írjak.

Eddig a nyomorult 9 fokos esős időben otthon kellett dolgozzak ami azt jelentette egész nap a fenekem ültem. Mióta egy alapos nagy mintaszámú és hosszú időszakot áttekintő felölelő tanulmányból tudjuk, hogy az ülőmunka egészségkárosító hatása megegyezik napi egy doboz cigaretta elszívásáéval, támogatva érzem magamat abban a véleményemben, hogy számítógépen dolgozni sucks.

De végre megjött a jó idő. Igaz kicsit gyorsan, mert az Alte Donau vize 3 nap alatt 9 fokról 20ra nőtt, de hát így élünk. Szóval kiköltöztem a parkokba függőággyal és ott írom digitális nomádként a szürkeállomány.koki.hu agykutatás blogot és az agyműködésrő szóló könyvemet. Hamarost küldök képeket a két kedvenc munkahelyemről a Donaupark-ról és a Hirstetteni virákoskertről. Addig is a tegnapi munkaebéd odafent.

Most végra hogy az idő(járás) és a (szabad)idő is megengedi nekiláttunk, hogy felfedezzük merre lehet túrázni a környéken és a messzeségben.

Jó és rossz tapastalataink vannak. Míg a kirándulóhelyek bőségesek és csodaszépek, sajnos egyértelművé vált hogy miért ebben az országban jutott eszébe Freud-nak az "anal retentív" fogalmát megalkotni. Az osztrákok kicsinyesen ragaszkodnak a magántulajdonukhoz és ezért az országban SEHOL nem szabad túrázás közben megállni és sátrat verni. Csak fizetős kempingben és túristaházban lehet megaludni. Ami egy több napos túrát elág nyomorulttá tesz, mert rontja a hangulatot és nehézzé teszi az életet, hogy autósoktól hemzsgő kempingek után rohangálj miközben túrázol. Még nem látom, hogy pl a többszáz kilomáteres helyi kéktúrába a Nordenalpenwegbe- hogyan lehet így épkézláb módon belekóstolni.

No sebaj, azért nekiláttunk. Először a Johannesbachklam szurdokát látogatuk meg, rátéve még egy kis lapáttal a hurokra.

A bécsi gyalogos,és biciklis jelzőlámpák igen sokszínűek, vidámak és akinek szeme van hozzá az azt is látja, hogy elfogadók.

Az én elméletem szerint azért színesítik őket, hogy ne üsse meg a guta azt, akinek várnia kell rájuk, ugyanis elviselhetetlenül hosszú ideig pirosak. Ráadásul a legtöbbjük nyomogatós. Ha nem nyomod meg ott döglesz meg. Hogy megnyomd gyakran a gyalogos oldalra kell átugrálni oldalazva mint a tarisznyarák.

Az U2 barangolás része volt, hogy egy másik ajánlott építészeti gyöngyszemet is megnézzek. Persze még mindig eső, mindig ócska képek, de íme a Bécsi Egyetem (UW) ami a práter északi oldalán helyezkedik. Nekem igencsak hajazott az MIT Boston széli campuszára, csak jobb volt. Egyszer majd interglaciálisban is visszajövök hátha látok élő embert is. 

Május elsején (valami csoda folytán napos és nem nagyon hideg idő volt) elkezdtük kóstolgatni a Bécs környéki kirándulóhelyeket. Először a Berchtolsdorfból elérhető Kammersteiner hüttéhez mentünk. De indulás előtt egy már régen felírt modern templomot cserkésztünk be a Wotrubakirche-t. Megérte.

A templomot Fritz Wotruba modellje alapján építeték 1976ban betontömbökből. Őt a Chartres-i katedrális látogatása ihlette meg. 

Nem vagyok egy komoly templomlátogató de nagyon szívmelengető volt a hely szelleme. Figyeljétek az oltárt!

No jó sokáig hallgattunk. Majd írok mi történt.

Az kicsit fárazstó, hogy május közepe van és még mindig befagy az ember segge. Két napja esik az eső és még fog egy pár napig. De mára elegem volt és felvettemm Costa Rica-i esőtűrő lelkületet (igaz ott 16 fokkal melegebb eső esett) és nekivágtam a városnak.

Az U2 mentén fedeztem fel. Voltam az Augardenben lemezbörzén, Persze klasszikus szubkultúrális esemény. Aztán, mivel nagyon sok Sikh-et látni a városban megkerestem a helyi Gourvarát, azaz a Sikh-ek templomát, amiben persze Langar, azaz közösségi konyha is van.

Aztán gondoltak kimetrózok az U2 végére, hogy várost nézzek. A végállomáshoz közeledve (magasvasút) látt, hogy figyelemre méltó építészer alakul éppen. Úgyhogy nem visszafordulam, hanem leszálltam és sétáltam egy nagyot. Meg készítettem egy csomó fotót.

Múltkor kummogtam az építészet sikeréről itt a helyi lakóparkokban a közösségi tereket illetően. No ezt most visszavonom. Ugyan itt nem lakópark, hanem új város épül. 

Ugyan most épp itthon vagyok és a Bambiban akklimatizálódok, de azért gyorsan egy képtelen beszámoló, hogy ne maradjatok hírtelenül. Majd lesz képes is.

Szóval próbálunk beilleszkedni. A gyerekeknek szerintem jól megy. Lelkesen tanulnak németül, szeretnek itt (a Bambiból nézve ott) lenni. A lakás üzemel, lassan mindennek kialakul a helye. Most már csak magunknak is meg kell keresni. Két számítógép püfölés között, amikor már zsibbadt a fenekem és 150 volt a vérnyomásom elmentem a környéken sétálgatni, bicózni. A bicó nem mindig ment mostanában, mert néha még a hó is esett.

No csak hogy nem minden jobb a Lajtán túl. Igaz Alexéknál az iskolában 2 féle leves és 3 féle főétel között lehet választani és lenyűgöző módon meg is eszik (ennyi pénzért...), de Alex tapasztalatai szerint a csokiöntetes piskóta kockától ugyanúgy (sőt még jobban) meglehet fulladni, mint a már a mi gyerekkorunkban is kísértő fojtótekercstől...

Összekötve a kellemest a hasznossal cimboráink sugallatára letöltöttük a TooGoodToGo appot ahol az élelmiszerboltok és éttermek lejáró, megmaradó kajáiból meglepetéscsomagokat csinálnak és harmad áron le lehet csapni rá. Egyrészt mindig valami érdekest kapunk (szerencsére mindenevők vagyunk), ócsó és még a környezetnek is jót tesz. Kicsit olyan mint a halász-vadász-gyűjtögető életmód, mindig várjuk a meglepetést mi lesz a szatyorban. Tegnap indiai curryk érkeztek. Alant meg egy vegetariánus csomag. A dolog extra bónusza, hogy a sajt remek érett volt.